Tavaszi megújulás 3. – Forgasd fel fenekestül :)

Bútortologatás csúszkával

Ha már rend van – úgy nagyjából :) akkor jöhet a következő lépés!
Persze már önmagában a nagyobb, letisztult terek és tiszta ablakok is jó érzéssel töltenek el, de most jön az, ami minden nő kedvence :) kicsit bolondítsuk meg a lakásunkat :)
Ezt sem fogom tudni egy cikkben leírni, de szépen végigvesszük a lehetőségeket.
Most azzal nem foglalkozunk, hogy az egész lakást újrafessük, új bútorokat vegyünk, mert az más tészta… a meglévőkkel is éppen eleget játszhatunk :)
Nővéremmel kb. 3 havonta rendeztük át a 3x3m-es szobánkat annak idején :)
Volt amikor férjemmel egy 2 hetes nyaralásból hazatérve ki sem pakoltunk a kocsiból addig míg át nem rendeztük a lakást… szóval tudom, hogy pár óra alatt át lehet forgatni mindent.
Ez pedig az egyik lehetőség – rendezd át a lakást! 
Ehhez első körben semmit nem kell vásárolnod.
Jó de hogyan? :)
BÁTRAN! – mi bajod lehet? ha nem sikerül, vagy még sem elég praktikus, akkor legfeljebb visszaforgatod!
Mit rendezhetsz át?
Nyilván nem látok be mindenki lakásába, de ötletelni tudok :) Az alább felsorolt ötleteket azonban nem kell mindet megvalósítani a megújulás érdekében, csak azt, ami jól esik!
Például:
fordítsd meg az asztalt, legyen most keresztbe, üljetek a másik végén …
forgasd át az ülőgarnitúrádat. Az sem baj, ha térbe kerül a hármas része, persze ha van hátsó szövete… vagy a fotelt húzd át máshová…
Nézz körül milyen kisbútoraid vannak: komódok, éjjeliszekrények, székek, fotelek, kisasztalok és ezek hol vannak…lehet, hogy máshol is lenne helyük? esetleg ki lehet cserélni őket?
Lehet hogy a gyerek komódja kicserélhető a folyosóival?
lehet, hogy a pótszékből lesz az új éjjeliszekrényed?
Játssz velük bátran! de ha nem megy, akkor kezdd kisebb dolgokkal! például a konyhában cseréld meg a kávéfőzőt a kenyértartóval…  vagy ha eddig a hűtő tetején voltak a befőttek, cseréld meg a zöldségtárolóddal….
Cserél meg a kislámpák helyét… rakj egyet a komódra, vagy az ablakba …
A könyvek közül válassz kedvenc nézegetnivalókat és hagyd elől magadnak a dohányzóasztalon!
A virágokat pedig – miután lezuhanyoztattad őket, tedd máshová – persze a fényérzékenységére, és a huzatra vigyáz!
Tedd az újságtartót máshová!
Hogy ezek hülyeségek? lehet :) nem látok be hozzád, a lényeg, hogy használd a fantáziádat!
Közben persze vigyázz a saját és bútoraid épségére!
Nehezet ne egyedül cipelj! Ha szekrényt tolsz arrébb, azt érdemes háttal nekidőlve, szépen a hátaddal arrébb taszigálni (tapasztalat). Komódot is… Ha parkettád van, akkor tegyél a bútorok lába alá kis szőnyeget, vagy gurulós alátétet… Vigyázz semminek ne törjön ki a lába!
A fenti képen egy papucs szerű csúszka látható, ami segít a könnyebb tologatásban, a képet itt találtam: https://planner5d.com/blog/cObG/4-ways-to-move-big-objects-easily

Ha már a bútorokon túl vagy, jöjjenek a szőnyegek. Vizsgáld meg azok cseréjének lehetőségét a lakáson belül… hogy más színű? nem baj! Ez a lényeg, hogy új színeket és formákat találjunk magunknak!
Jöhetnek a függönyök! Lehet hogy most a másik szobában lesz a helye? (ha kicsit hosszú, csipeszeld rövidebbre, kis hajtásokkal – ha rövid, lehet, hogy meg lehet fordítani?)
És így tovább… dobozok, tárolók, kaspók…. képek cseréje…
ha pedig kész vagy,  vegyél elő egy olyan csészét, amit eddig sajnáltál használni, és igyál abból egy fincsi kávét! Mert megérdemled! :)

Érdemes- fotót készítened előtte és utána, hogy jobban lásd az eredményt!
Ha készítesz, küldd el nekem, nekünk a FB oldalamra!

A folytatásban majd más lehetőségeket taglalok…
jön még a festés, tapétázás, textilcsere, virágok, képek és dekor…

Az előző részeket itt olvashatod:
Tavaszi megújulás 1.
Tavaszi megújulás 2.

a következő pedig:
Tavaszi megújulás 4.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>